Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kal kapcsolatos irányelv értelmében. Értem
   

Fődi Attila buddhista tanító - gyógygombák szakértője

Fődi Attila buddhista tanító - gyógygombák szakértője

Békés megyében, Orosházán született 1975-ben.
Tanulmányait Nagyszénáson kezdi, hiszen a családi fészek is itt van. Általános iskolai tanulmányai után Debrecenben, az Erdey-Grúz Tibor Vegyipari Szakközépiskolában tanul. 1993-ban az érettségi-képesítő vizsga után dolgozni kezd és több munkakörben is kipróbálja magát.

1997-ben sikeresen felvételizik a Tan Kapuja Buddhista Főiskolára, ahol a buddhista tanítások mellett főleg kínai nyelvet, valamint vallástörténetet és filozófiatörténetet tanul.
Főiskolai tanulmányai mellett elvégzi az ELTE Belső-Ázsia Tanszékén a Koreai Országismereti Programja kurzusainak többségét.

2003 nyarán megnősül, feleségül veszi szerelmét, Rékát. 2005 márciusában születik meg kisfiúk, Matyi.
Diplomát szerez, mint buddhista tanító 2004-ben és buddhista hittudós és tanító 2010-ben.
Jelenleg Székesfehérváron él családjával.

Kimeríthetetlen energiáját mi sem bizonyítja jobban, hogy naponta hódol kedvenc sportjának a kerékpározásnak, amit ő aktív pihenésnek tekint. A környezetvédelmi teendői mellett, kevés szabadidejét családjával tölti.

És az energia még mindig nem fogy el Fődi Attilából, hiszen felsorolni is külön listában kell a publikációit. Különböző témákban jelennek meg tudományos és ismeretterjesztő írásai, kiadványai. Nevéhez köthetők még fordítások, bibliográfiák, on-line publikációk, stb.


Természetesen pontot csak a mondat végére tehetek és nem az írásai vagy munkái végére, hiszen már elkészült legújabb könyvének kéziratával, mely a Kárpát-medence gyógyhatású gombáit mutatja be, de gondolatai máris egy újabb feladaton járnak.

Fődi Attila publikációs listája a teljesség igénye nélkül : 
 

Gombák az Egészség Szolgálatában 1.
Gombák az Egészség Szolgálatában 2.
Gombák az Egészség Szolgálatában 3.
Gombák az Egészség Szolgálatában 4.
Gombák az Egészség Szolgálatában 5.
Gombák az Egészség Szolgálatában 6.
Gombák az Egészség Szolgálatában 7.

Tartalomhoz tartozó címkék: hír szakértőink gombák
Valutaváltó

5 ml = 1000 mg min. 95%-ban felszívódó Liposzómás C-vitamin + Magnézium + Cink + Szelén. 50.000 mg liposzómás C-vitamin egyetlen üvegben! 

A liposzómás formula biztosítja a C-vitamin tökéletes felszívódását és hasznosulását. A liposzómás C-vitamin - az emésztőrendszer kikerülésével - kb. 20 percen belül a sejt belsejébe jut, maradéktalanul át tud jutni a sejt membránon.

Raktáron
6.990 Ft